Vegyes érzelmekkel készülök egy-egy lengyel útra. Gyönyörű tájakon haladunk keresztül amíg az uticélunkhoz érünk és hol varázslatos, hol megrázó, amit látunk, de busszal piszok messze van. Ami nem olyan nagy baj, ha az ember csak úgy önmagában utazik és nem egy társas úton vesz részt, ahol azért alkalmazkodni kell mások igényeihez is, ami bizony elég nagy kihívás. Rettenetesen sajnálom az utasokat, akik hajnali háromkor felülnek a buszra és amikor dél körül megérkezünk a célunkhoz bizony nem túl fittek és élénkek, így nem várhatom el tőlük, hogy lelkesedjenek egy városért. Pedig Krakkó megérdemelné.

Ha Prága a száztornyú, akkor Krakkó a száztemplomú. Na jó, talán kicsit túlzás, de szinte minden sarkon találni egy templomot. A legmodernebbtől a gótikus stílusig minden építészeti stílust felvonultatnak. Ebben a városban szinte tanítani lehetne az építészettörténetet. Csak sétálni kell az utcákon és olyan, mintha korokon keresztül sétálnánk. Általában a Wawel vagyis a vár aljában állunk meg és támadjuk meg a várost. Ez azt jelenti, hogy kapásból megmászatok egy kisebb dombot a csoporttal, de amikor felérünk a várba és elénk tárul a panoráma, akkor a többség megbocsát nekem. Legalábbis remélem. A Visztula ugyanis pont itt vesz egy szép íves kanyart, amire innen lehet a legjobban rálátni, a vár udvaron ott sorakoznak a szebbnél szebb épületek úgyis mint a királyi palota és a koronázási templom és itt van ingyen WC. Igen, aki volt már csoportos úton az tudja, milyen fontos és lényeges kérdés ez a palota belső udvaráról megközelíthető helyiség, amit relatíve kevés turista fedezett még fel, ezért a sorbanállás is rövidebb ideig tart, mint máshol.

De nem csak a mosdóknál vannak sorok. Már a koronázó templom előtt kanyargó emberáradat látványa elrémíti a vendégeket. Pedig érdemes bemenni, hiszen ritkán léphetünk ennyire távol hazánktól olyan helyre, ahol sorjáznak a magyar emlékek, ahol Báthory István nyomába lépkedhetünk, akit szintén itt koronáztak lengyel királlyá. A már kívülről is csodaszép, vízköpőivel és aranyozott tetejével a figyelmünket magára vonzó templom belülről tárja fel az igazi szépségeit. Csak a tömeget kell megszokni és hogy állandóan a sarkunkban van valaki. Ezért aztán a hosszas nézelődés csak az igazán toleráns egyéneknek ajánlott.

A királyi palota belső udvara az árkádsoros folyosóival lenyűgöző. Kár, hogy eddig akárhányszor voltam ott egy része mindig fel volt állványozva. Értem én, hogy a több száz év nem múlik el nyomtalanul és persze szükség van a karbantartásra, de remélem lesz egy olyan alkalom, amikor besétálok az udvarra és nem fémvázakat látok, hanem csak és kizárólag a pompás épületet. Amiben egyébként csodás kiállítás is van. Csak sajnos nagyon nehezen látogatható. Nekem szombaton 14:00-kor már nem sikerült jegyet vennem, ami elég lehangoló.

Akkor marad a séta és a város egyéb részei. Végig a koronázási úton, a Szent Péter és Pál templom mellett, ahol a 12 apostol szobra figyel a kerítésen. A legutóbbi csoportom szerint azért pont ennyi, mert ennyi oszlop volt. Csak költői kérdésként tettem fel, hogy nem-e fordítva volt és a 12 apostol miatt lett ennyi oszlop. Mindenesetre azért a krakkóiak a templommal szemben lévő kis teret Mária Magdolnának nevezték el, mintha csak a Dan Brown rajongóknak akarnának kedvezni és szinte csábítanak rá, hogy keressünk jeleket, fejtsünk meg szimbólumokat.

Ha nem csábulunk el, akkor folytathatjuk is az utunkat végig a kisebb üzletek és éttermek között. Az egyik sarkon fel is fedezhetünk egy magyar éttermet, a Balatont. A bejáratnál kihelyezett étlapja szerint akár egy finom gulyásra is betérhetünk. Sokakat vonz a hely, hiszen teljesen tele volt eddig mindig.

Számomra a kézműves csokoládé boltok sokkal vonzóbbak. De csak a kirakatból csodálhatom a kínálatot. Sajnos olyan kicsik ezek az üzletek, hogy állandóan teltház van bent. Ez egyébként érvényes a legtöbb vendéglátó egységre. Nagyobb társaságnak szinte lehetetlen együtt leülnie bent a belvárosban valahova kajálni. Még édeskettesben is fel kell adni néha a magány iránti igényünket és el kell fogadni, hogy összeültetnek bennünket idegenekkel. De sebaj! Krakkó nemzetközi város. Egészen jó kis beszélgetések kerekedhetnek ki egy-egy ilyen kényszer szülte asztaltársaságokból ha nem fordulunk be és hajlandóak vagyunk egy kicsit elbeszélgetni a mellettünk ülőkkel. Nem mondom, hogy örök barátságok fognak születni, de kellemes hangulatú ebéd/vacsora simán lehet belőle. A közvetítő nyelv általában az angol. Az itt tanuló külföldi diák és a sok turista miatt általában beszélik és egészen jól.

A legtöbb étterem a főtér közvetlen közelében van. Itt Krakkó régi városrészében pedig szinte mindegyik utca a főtérre vezet. A tér közepén áll a Posztócsarnok, mellette pedig a régi városháza tornya. A tér túloldalán pedig ott a híres templom, Legszentségesebb Szűz Mária Mennybemenetelének temploma és a kérdés, miért is nem egyforma magas a két torony. A legenda szerint két testvér építette a tornyokat és az egyik leszúrta a másikat, mert jobban haladt a tornyának az építésével. Ezt igazolja a Posztócsarnok templom felőli oldalának bejárata fölött a lámpa mellett a gyilkos tőr, amit megőriztek örök tanúságul az utókornak. Az utókor inkább a templom szépségeb gyönyörködik, miután borzongott egyet a testvérviszály tragédiáján. Érdemes bemenni a templomba és a mögötte lévő Szent Borbála templomba is. Mindkettő igazán magával ragadó látványossága Krakkónak.

A főtérről minden irányba 3-3 utca nyílik. A Florianska utcán elsétálhatunk egészen a valamikori városkapuig, a Flórián kapuig és megnézhetjük a Barbakánt, majd mögötte folytatva az utunkat eljuthatunk egészen a bevásárló központon keresztül a buszpályaudvarig. Vagy választhatjuk a Sw.Anny utcát és az azt keresztező ul. Jagellonskan balra fordulva máris ott lehetünk a krakkói egyetem épülete előtt. A krakkói egyetem előtt, amit 1364-ben alapítottak! Hihetetlen. Már csak ezért is érdemes besétálni az udvarára, ahol a vár kastélyához hasonló árkádos belső folyosó vár bennünket és egy szép díszkút. A földszinten állítólag alkimisták műhelye volt, akik az ördöggel cimboráltak. Hát az ördög talán nincs feltüntetve a diákok névsorában, nem úgy mint jó néhány magyar diák vagy akár Kopernikusz neve. Néha nyitva van az átjáró és át lehet sétálni az egyetem kertjébe így is, de ha nem, akkor csak ki kell sétálni az utcára és befordulni a következő kapun és mintha egy kolostor kerengőjében találnánk magunkat egy hangulatos belső parkba léphetünk be. Itt akár le is lehet ülni a padokra megpihenni. Már ha nem ülnek ott éppen vizsgadrukktól elfehéredett arcú, reszkető kezű, ideges mosolyú diákok.

A Sw.Annyn van egyébként egy egészen kellemes gyorsétterem a Chimera. A Jagellonska utcától a főtér felé haladva a bal oldalon a második ház. Be kell menni a kapualjon keresztül a belső udvarra. 4 vagy 6-féle kaját lehet választani egyszerre, így egy teljes menüsort össze lehet saját ízlésünk szerint állítani az ízletes finomságokból. Hangulatos hely, de itt is elég nehéz leülni, kell egy kicsit keringőzni a tálcával, de ha elég szemfülesek vagyunk, akkor egy egészen kellemes elszeparált boxot is megcsíphetünk magunknak. Fő a kitartás és a jó ütemben történő rámozdulás.

Ami engem meglepett, ismerve a lengyelek katolikus hithez való szoros kötődését, hogy a városban járva kelve a szórólapokat óhatatlanul begyűjtve, állandóan night clubbokat ajánlgattak a figyelmünkbe illetve hogy a város felé tartva és elnézegetve az óriás plakátokat szinte minden harmadikon plasztikai sebészetet reklámoztak, ahol éppen egy meztelen hölgyre rajzolta fel az orvos az ideálisnak tartott vonalakat vagy éppen vaszektómiára biztattak. Hát nálunk már biztosan közfelháborodást okoztak volna ezek a plakátok, itt viszont nincsenek megtépkedve, átfirkálva, kiegészítve stb. Elgondolkodtató.

Krakkó tényleg csodálatos és egy nap alatt bejárhatatlan. Érdemes több napot szánni rá, hiszen innen több egyéb látványosság is könnyen elérhető. Legyen az akár sóbarlang vagy a volt koncentrációs tábor.

Hazafelé pedig ejtsük útba Zakopanét és a hegyeket.