Mondanám, hogy fentről minden szebb, de azért a Bodeni tó és környéke lentről sem nyújt csúnya látványt. Ettől függetlenül nem szabad kihagyni, hogy akár egy üdvözlő, akár egy búcsú pillantást vessünk rá a Dornbirnban található kilátóból. Legalábbis elsőre én azt gondoltam, hogy csak ezért éri meg elmenni erre a helyre.

Mondjuk az biztos, hogy ide fel kell menni és még azokat is érdemes meggyőzni erről, akik kissé tériszonyosak vagy enyhén klausztrofóbiásak. A kabinos felvonózás két kisebb döccenője simán kibírható és egyáltalán nem muszáj kimenni a kilátóterasz azon részére, aminek átlátszó az alja, hiszen máshonnan is kitűnően rá lehet látni a környékre és szinte körpanorámásan, így aztán ebből a pontból bekukucskálhatunk egyszerre Svájcba, Németországba és Ausztriába. Ja, és ki ne hagyjam a kávézóteraszt vagy fölötte az éttermet! Egészen kellemes élményt tud nyújtani egy kávé, egy süti és a kilátás a Bodeni tóra. Meg tudnám szokni.

De ehhez nem szabad észre venni a felvonóra várva a térképet a falon és közeli a múzeumot. Pontosabban egy gyűjteményt, egy különleges gyűjteményt. Majdnem azt írtam, hogy autógyűjteményt, de hát a Rolls-Royce-t ugye nem lehet csak simán leautózni. Bár nyilván tudom, mi a különbség egy Suzuki és egy Roll-Royce között, de őszintén szólva akármekkora csoda is az utóbbi, azzal még nem tudnának látogatásra csábítani, hogy megnézhetek egyet. Ám ilyen mennyiségben látni és ilyen ritkaságokat... hát az nem túl gyakori lehetőség. Tehát ezt meg kell nézni.

Akinek az a kósza ötlete támadna a térképet nézve, hogy elsétál a felvonótól a múzeumig a közutat követve, gyorsan verje ki a fejéből. A megvalósítás ugyanis nem annyira mókás, mint amennyire az elsőre látszik. Az autósok felbátorodnak, amint elhagyják a várost és megtalálják a gázpedált. A kanyarokat nem nagyon lehet belátni és így nem túl megnyugtató sétafikálni az út szélén. Amikor legutóbb ott jártam a csoportom egészen jól bírta ezt a bátorságpróbát, én voltam, aki hamarabb feladta és mivel kugliként felboruló embereket vizionáltam, ezért buszos segítséget kértem. Valahogy megvagyok az ilyen víziók nélkül.

Szerencsére másoknak nem ilyen vízióik vannak és összehozták ezt a gyűjteményt, így betekintést kaphatunk három emeleten keresztül a luxusba. Sajnos szó szerint csak betekintést, mert mindent a szemnek és semmit a kéznek, vagyis egyik csodába se lehet beülni, pláne nem kipróbálni. Pedig... Na, jó bevallom: elcsábultam. Különösen az 1920-as 30-as években készült Phantomok mozgatták meg a fantáziámat. Vajon milyen lehetett ezekkel "száguldozni" az utakon? Egy jó sofőrrel ... Egyébként az igazi különlegességet a 2. emeleten kell keresni. Az angol királyi család egyik autója is itt található. Könnyű felismerni, mert az orrán nem a megszokott hölgyalak van, hanem Szent György küzd a sárkánnyal. Ha pedig már szóba került a jellegzetes szimbólum: külön neve van, Spirit of Ecstasy és egy nagy szerelem történetét őrzi. 1907-ben Lord Montagu megbízta a szobrász barátját Charles Sykest, hogy tegye különlegessé a már amúgy is feltűnő autóját. Sykes ismerte a lord titkát, azaz a titkárnőjét, Eleanor Velasco Thorntont és a köztük lévő kapcsolatot, amit nem vállaltak fel nyíltan, mert a hölgy nem volt partiképes a lord köreiben. Házasságról tehát szó sem lehetett, de a szerelmet formába lehetett önteni. Egy gyönyörű, a sebességtől lobogó ruhájú nő alakjába. Egy titkos szerelem, amit mindenki megcsodál. El lehet gondolkodni rajta a harmadik emeleten a kávézóban, amit sajnos nem tudtam kipróbálni, mert zárva volt mindahányszor, amikor ott jártam, de hátha valakinek szerencséje lesz.

Részemről még egy dolgot fedeztem fel Dornbirn közelében. A magasság után a mélységet. Ennyi technikai csoda után már jól esett a természetjárás. Van egy nagyon jó kis túraút a Rappenloch szurdokba. Az út nem messze a múzeumtól kezdődik és 3/4 óra, egy óra alatt el lehet jutni végig a néha csendesen folydogáló, néha zuhatagba váltó patak mellett haladva a Staufen-see-ig. Vannak benne emelkedők, lépcsők, de jól kiépítették és egy egyáltalán nem túraedzett személy is meg tudja járni. Kár kihagyni. A látvány miatt is, de főleg mert visszafelé jövet megérdemeltnek érezhetjük a kis vendéglő teraszán a sört. Mert azt is kár kihagyni.

A dornbirni hármasság tehát a következő: három ország látványa, három program és három élmény (felvonózás, túrázás, sörözés) egy napra. Ugye, hogy kihagyhatatlan?