Történetek egy utazásra kattantból lett idegenvezető útjairól

HoNoradi, az utazó

HoNoradi, az utazó

Olasz-francia-spanyol körút 2010 - Hazatérés olasz ízekkel

Genova, Pavia, Mantova

2020. május 28. - HoNoradi

Visszafelé is Olaszországon keresztül jöttünk és útbaejtettük az odafelé kimaradt Genovát. Na ez a város, ahová nem szeretnék visszatérni. Pedig nem lenne egy csúnya hely csak semmilyen gondot nem fordítanak rá. A kikötőnél álltunk meg a busszal. Ott egyből kiszúrtuk azt a vitorlást, amelyik Kolombusz egyik hajójának mása. A barna hajótest orrán egy fehérre festett Poszeidon alak magasodott.

genova-vitorlas_jav.jpg

(forrás: saját fotó)

Megpróbáltunk egy sétát tenni a városban. Macskaköves utcák, régi házak a homlokzatukon régi mesterek keze nyoma. Itt egy fríz, ott egy dombormű és néhány igazán különleges falfestmény.

genova2_jav.jpg

Csakhogy minden végtelenül koszos és büdös. Az utcákon vizelet nyoma látszott minden kapualjban és nem csak kutyamagasságban. A párás meleg csak felerősítette az ehhez társuló szagokat. A barcelonai társasággal, akiket ismét boldogítottam, azon gondolkodtunk, hogy valami buli lehetett a városban vagy az utcákon a szemét állandó tartozék. Az egyik utcában kiszúrtunk egy kebab büfét, amelyiknek volt egy kiülős terasza és gyors, olcsó kajákat kínáltak. Az előző napi leckéből tanulva  és mert amúgy sem volt kedvem száraz kaját enni, rendeltem egy kebabot. Kicsit megkavartuk az indiai kinézetű pincért a sokféle igényünkkel, de állta a sarat és egy percre se tűnt el arcáról a mosoly. Ugyanilyen jóindulatúan mosolygott az egész társaság, amikor a mosdót kerestem és a kiadópult valamint konyha melletti funérlemez tolóajtóra mutattak. Azzal nem lehetett probléma, hogy kicsi a helyiség, habár inkább hosszában, mint széltében dicsekedhetett jelentős méretekkel, de legalább volt. Sőt luxus a köbön, hogy WC papír és kéztörlő is. Az ételtől se kellett lefordulni a székről és a társaság is jó volt, ezért gyorsan elfelejtődtek a kellemetlenségek, amikben a város részesített bennünket. Lassan mindenki visszaszivárgott a buszhoz és indultunk tovább.

A következő megálló Paviában volt. Pontosabban a Pavia mellett található kolostort néztük meg, amelyik a karthausi rend tulajdonát képezte. Az ebbe a rendbe belépő szerzetesek némasági fogadalmat tesznek és kis celláikban elmélkednek a vallásról vagy más bűnükről. Paviában ehhez megfelelően emelkedett hangulatba kerülhettek, hiszen a késő középkori építészet egyik remeke nézett szembe velünk a kaviccsal leszórt sétány túloldaláról.

pavia3_jav.jpg

(forrás: saját fotó)

Itt jött jól először, hogy egy széles sálat kötöttem a nyakamba, amit szükség esetén akár vállkendőnek is lehetett használni. Itt nem csak lehetett, hanem kellett is, mert szigorúan figyeltek az erkölcsös öltözködésre és én nem akartam közbotrányt okozni. Nézelődni szerettem volna és megcsodálni a falakat borító freskókat. Az egyiken például egy abakpárkányon egy férfi könyökölt ki gyönyörű kékeszöld színű ruhában. Egy míves kovácsoltvas kapu állta az utunkat a szentélyhez vezető úton. Meg egy morcos helybéli, aki egy atya elé terelgetett bennünket, aki már javában tartotta a kiselőadását a templomról. Olaszul. Két megállapítást kellett tennünk: 1., az atya nem karthausi, 2., nem mehetünk tovább, amíg ő be nem fejezi a mondandóját. A teremfelvigyázóról lepattant minden elsuttogott érvelésünk, kérésünk, hogy hadd menjünk tovább, nem zavarnánk senkit stb., egyszerűen zárva tartotta a szentély ajtaját. Akkor mi meg nem néztük meg a szentélyt és a kolostor egyéb részeit sem, mert minden le volt zárva. Nem túl barátságos fogadtatás egy egyébként barátságosnak látszó helytől. Mit mondjak, nem sajnáltam, amikor elindultunk. Kicsit már le is mondtam arról, hogy új élményekkel gazdagodjam.

Ekkor értünk Mantovába  és kaptam egy szép búcsúemléket az olaszoktól.

mantova_jav.jpg

(forrás: saját fotó)

Már kora este volt, tehát éppen újraéledt a kisváros. Ha valahol, akkor itt teljes pompájában átélhető a késő középkor és a reneszánsz. Macskaköves utcák fogadtak itt is bennünket, de micsoda különbség ez Genovához képest! A hangulatosan kanyargó utcák kis terekbe torkoltak, ahol kávézók sorjáztak és a teraszaikon nyugodtan, békésen és mosolygósan üldögéltek a vendégek, akik az öblös poharaikból kortyolták a vörösbort, vagy a kis csészékből iszogatták a kávét.

mantova5_jav.jpg

(forrás: saját fotó)

Az egyik kis fagylaltozónál mi is megálltunk és fagyit, üdítőt vételeztünk. Ahogy később kisakkoztuk egy fiatal testvérpár lehetett a tulajdonos. A lányok a pult mögött fogadták a vendégeket és válaszoltak a hülye kérdésekre, mármint az enyémekre. Az egyik polcon ugyanis ajándéktáskák sorakoztak, mintha zsákbamacskák lennének. Mivel nyitva volt a szájuk, belekukucskáltam az egyikbe és egy üveg bort, valamint egy előrecsomagolt linzer tortát láttam benne. Nagyon megtetszett, persze főleg a bor, és megérdeklődtem a lányoktól, hogy mit is látok tulajdonképpen. Egyből megerősítették vásárlási szándékomat, amikor elmondták, ezek helyi különlegességek. Vettem hát egy zsákbamacskát.

Sétálgattunk az árkádos házakkal szegélyezett utcákon, nézelődtünk és szívtuk magunkba a légkört. Olyan szívesen maradtam volna még! Felírtam a listámra azok közé a helyek közé, ahova vissza akarok jönni.

Újra fel a buszra és most már tényleg irány haza. Az újabb üveg bor, újabb problémákat okozott, hiszen már nem egy, hanem két drágaságra kellett felügyelnem. Fel is raktam a mellettem lévő ülésre a hátizsákomat a két értékes zsákmánnyal és ha lett volna biztonsági öv, lehet még azt is becsatoltam volna, csak el vagy le ne dőljenek. Amúgy is lebuktam, amikor kiderült, hogy a szigorúan prevenciós célra vitt pálinkából jócskán maradt még. A népszerűségi indexem nagyot ugrott. Először megkóstoltuk, aztán ittunk még egyet az íze kedvéért. A hangulatért már nem kellett, mert az már nagyon jóra sikeredett. Pedig úgy tűnt, hogy az andorrai felhőket hoztuk magunkkal, mert egész úton esett az eső és hűlt a levegő. A pálinkának és az MP3-asnak köszönhetően egészen jól elaludtam. Kihasználtam a két ülés adta lehetőségeket és elvackoltam, amennyire kényelmesen csak lehetett. Néha megálltunk egy-egy benzinkúton, ahol kinyújtóztattuk a lábunkat és aztán faltuk tovább a kilométereket.

A reggelinket már Magyarországon költöttük el. Miközben mi ébredeztünk és jártunk egyet az éppen aktuális benzinkút körül a sofőrteam egy jobb első defektet diagnosztizált és gyors konzultálás után már orvosolta is a problémát. A sok kaland közül, tehát végül ez sem maradt ki.

Utószó:

Az eltelt 10 évben néhány városba visszatértem (egyik-másikba többször is) és mindig új és új felfedezéseket tettem. Nem lehet megunni.

A bejegyzés trackback címe:

https://honoradiazutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr7615724126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása